Lehet, hogy a hőség teszi (vagy a közel-keleti menekültválság?), de ez itt most egy Afrikáról szóló blog ismertetője. Még valamikor télen botlottam bele. Annak ellenére, hogy nem igazán érdeklődöm a kontinens iránt, érdekesnek találtam.
És éppen emiatt gondoltam, hogy írok róla, ugyanis akkor csak van benne valami.
Aktualitás (2,5), tartalom (2,5)
Az első gondolatom az oldalra érkezéskor az volt, hogy megint egy afrikai folklórismertető, amit egy időben (gyermekkoromban, a ’90-es években) dömpingszerűen nyomtak a tévék természetfilm-blokkjaiban. Ha természetfilmet sugároztak, akkor az 80%, hogy Afrikáról szólt. Legalábbis nekem ez a benyomásom maradt.
A blogba olvasva ellenben pozitív meglepetés volt a sok aktuál-, és gazdaságpolitikai beszámoló egy olyan világból, amelynek a kultúrája (és itt a mindennapi érintkezés kultúrájára gondolok), nagyon eltér attól, ami Európában megszokott. Úgy érzem, a blogot olvasva képbe kerültem azzal kapcsolatban, hogy Afrika miért ott tart, ahol. Mindezt laikusok számára is érhető nyelven.
Funkció (1,0), dizájn (0,5)
Az egyik leggyakrabban visszatérő téma a nyersanyag és a kontinens, illetve különböző afrikai országok kapcsolata. Jól tükrözi ezt a címkefelhő is, amely a leggyakrabban használt kategóriákat nagyobb betűvel szedi. Más funkció ezen és a Facebook-lájkoláson kívül szinta nincs is.
Hiányolok egy menüsort és egy kapcsolati formot. Ehelyett a Rólam oldal linkje és az e-mail elérhetőség a jobb panel rövid bemutatkozásába lett belesűrítve. Pedig ez előbbi kettő, plusz a főoldal és az Őket olvasom rész kiadnának egy menüt. Szívesen olvasnék pár sort is arról, hogy az egyes blogokat miért olvassa. Ha az Őket olvasom rész külön oldalt kapna, ott kategorizálni is lehetne őket, hogy könnyebben választhasson közülük az olvasó.
A blog dizájnjáról, illetve arról, hogy mivel lehetne feldobni, sok mindent lehetne írni. Csak címszavakban szeretnék rá kitérni: fejléc, lábléc (gyakorlatilag nincsen). A cikkek nem emelkednek ki a háttérből, van hogy az ember mellékattint. A dizájn hiánya (mert ez a WordPress sablon szerintem minden formázás nélkül lett felhasználva) pedig jellegtelenné teszi az oldalt. Felejthetővé. A tartalma jó, a marketingje nem. Az egyes cikkek kategóriáinak a cikkhez tartozó képben való megjelenítése ötletes, bár ez valószínűleg szintén a Mansar nevű sablon szériatartozéka.
Mindenesetre aki kicsit is kíváncsi a világra, az csak nyerhet azzal, ha beleolvas az oldalon található írásokba.
Σ(10/6,5)